Lipstick Policy


Városi tengerészek

2017. május 10. - Pálosi Márta

Ha van olyan minta, amit egyszerűen nem tudok megunni, akkor az a csíkos, leginkább a tengerészcsíkos. A ruhatáramban mindig van legalább 3-4 ilyen felső - vastagabb, vékonyabb, rövid ujjú, hosszú ujjú. Nem véletlen, hiszen friss, játékos, és nagyon jól kombinálható, legyen szó sportos vagy elegáns, városi vagy vízparti viseletről. Gyakorlatilag bármilyen alkalomra ajánlom! 

A tengerészcsíkos, vagy hivatalos nevén breton pulóver eredetileg a francia haditengerészet hivatalos egyenruhája volt az 1800-as években, és Bretagne tartományról kapta a nevét, amelynek zászlójában szintén megjelennek a csíkok. A divat világába Coco Chanelnek köszönhetően tette be a lábát, akinek annyira megtetszett ez a viselet, amikor Bretagne-ban járt, hogy nem tudta a fejéből kiverni, és belecsempészte az 1917-es tengerparti kollekciójába.

Szerencsére a breton stílust a divatházak máig sem engedték el, így minden évben széles kínálatból szemezgethetünk, főként a tavaszi-nyári szezonban. A klasszikus sötétkék-fehér és fekete-fehér kombinációk mellett a piros-fehér csíkozás is gyakran megjelenik.

Érdemes beruházni pár klasszikus csíkos felsőre, ruhára, mert más és más kiegészítőkkel kombinálva ezer arca van, mutatom!

Elegáns: esti kiruccanáshoz

Ha elegánsabb anyagból készül a felső, akkor alkalomra is bátran felvehetjük szoknyával, vagy egy szép palazzo nadrággal, ami most szintén nagyon divatos és stílusos. Színes kiegészítőkkel csavarhatunk egyet a klasszikus megjelenésen.

matroz_4.jpg

 

matroz_11.jpg

Laza: városi sétákhoz, kávézáshoz

Farmerrel, egy chino nadrággal, lapos cipővel és bőrdzsekivel párosítva bármikor stílusosan vághatunk neki a városnak. Hűvösebb időben egy kis kendővel tehetjük egyedibbé a megjelenésünket. Sőt, a katonai vonal is jól áll neki!

matroz_7.jpg

 

matroz_3.jpg

 

matroz_13.jpg

 

matroz_15.jpg

Nyárias: tengerpartra, városi nyaraláshoz

A vakáció a kényelemről szól, de ez nem jelenti azt, hogy a jólöltözöttségről le kellene mondanunk. Egy tengerész póló szalma kiegészítőkkel - kalappal, táskával - vékony nadrággal, shorttal párosítva akár egy tengerparti étteremben is megállja a helyét.

 

matroz_20.jpg

 

matroz_5.jpg

 

matroz_14.jpg

 

The September Issue, a divatbiblia


A szeptember nem csak az iskolásoknak izgalmas hónap, de a divatimádóknak is. Az ősz minden évben az újrakezdést jelenti, hiszen ilyenkor az üzletekben a kis nyári ruhákat, shortokat felváltják az átmeneti kabátok, blúzok, pulóverek, a pántos szandálokat a zárt cipők és csizmák. Ahogy egyre hűvösebbek a napok, egyre  több izgalmasabb kiegészítővel dobhatjuk fel megjelenésünket, kreatívabban játszhatunk a textúrákkal, rétegezéssel.

Szeptemberben tartják a világ legfontosabb divateseményeit, például a New York Fashion Weeket, a Milano Fashion Weeket, de ebben az izgalmas időszakban érkezik a divatlapok alfája és omegája, a kínálatdömpingben utat mutató szeptemberi Vogue is. Az egyébként sem vékonyka magazin ilyenkor kétszeresére, közel 1000 oldalasra duzzad, ami egy komolyabb könyvvel vetekszik, épp ezért semmiképpen sem arra való, hogy a metrón előkapva lapozgassuk.

kendall-jenner-vogue-cover-september-2016.jpg

Kép forrása: Vogue.com

A szeptemberi Vogue egy igazi fashionista számára az egyik legfőbb inspirációs forrás.  Nem véletlen, hogy a divatmárkák PR tanácsadói élet-halál harcot folytatnak azért, hogy termékeik vagy hirdetéseik bekerüljenek, hiszen nem csak presztízskérdésről van szó, de a megjelenés az eladásokat is igencsak fellendíti. Természetesen ez egy mindenki számára előnyös, igazi win-win együttműködés, hiszen a magazin kiadója, a Condé Nast cserébe nagyon szép bevételre tesz szert.

Azt, hogy mekkora a felhajtás a szeptemberi Vogue körül a 2009-es "September issue" című film mutatja be a legjobban. A dokumentumfilm a 2007-es szeptemberi lapszám készítésének folyamatába enged bepillantást és megpróbálja felfedni Anna Wintour, a magazin egyszerre rettegett és csodált főszerkesztőjének titkát. Egy biztos, ami nekünk tömény kikapcsolódást jelenti, az a háttérben a szerkesztőknek sok stresszt, könnyeket és álmatlan órákat. Érdemes megnézni, hogy mennyi munka, amíg összeáll a magazin!

september_issue_ver2_xlg.jpg

Kép forrása: Impawards.com

Természetesen az eladás szempontjából nem mindegy az sem, hogy ki van a címlapon! A Vogue a legismertebb A-listás sztárokat igyekszik becserkészni, az elmúlt években például Beyoncé, Jennifer Lawrence, vagy Halle Berry került rá. Idén a Kardashian család egyik tagját, az üstökösként hasító modell-celebritást, Kendall Jennert érte a megtiszteltetés, hogy a borítóról nézhet ránk.

És hogy tényleg megéri-e megvenni a magazint? Őszinte leszek, senki se számítson arra, hogy ez egy olvasmányos lap tele izgalmas cikkekkel! Egyszerűen nem erről szól, a Vogue tömény divatesszencia, és annak ellenére, hogy a tartalmat 70%-ban hirdetések teszik ki, én imádom! Egy finom csésze kávé mellett órákon át tudom lapozgatni, nézni a gyönyörű képeket és beszívni a papír illatát... 

 

 

Power dressing - az öltözködés hatalma

Dress for success, vagyis öltözz úgy, hogy sikeres legyél!

Mert igenis az, hogy milyen ruha van rajtunk, nem csak a hangulatunkat határozza meg, de azt is, hogy mások hogyan állnak hozzánk. 

Ha vezető beosztásban dolgozunk nőként, vagy egyszerűen csak szeretnénk, hogy komolyan vegyenek bennünket egy férfias környezetben, akkor érdemes az öltözködésünkkel is alátámasztani, kifejezni kompetenciánkat, vagyis megfelelő "csomagolást" adni a terméknek. Nem véletlen az sem, hogy erre külön öltözködési irányzat épült, az úgynevezett power dressing. Hogy mit takar ez pontosan? Hát, nem a szuper nőies, habos-babos vonalat, az biztos. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy férfiasan kellene öltöznünk, ha tekintélyt szeretnénk kivívni, de jobb, ha a virágmintát, csipkét és a méretes ékszereket elengedjük, és megbarátkozunk az egyszerű szabásvonalakkal. 

pd6.jpg
A power dressing kialakulásakor az alap az 1920-as években megjelent Chanel kiskosztüm volt, ami még ma is megállja a helyét. Ez a klasszikus egyszerre vonultat fel férfias és nőies elemeket, miközben kifinomult eleganciával ruházza fel viselőjét. Ma már nem feltétlenül kell ragaszkodnunk a kiskosztümhöz, de jó, ha szem előtt tartjuk, hogy üzleti környezetben nem a divat az elsődleges szempont.

Az öltözködésben rejlő erőt már a 70-es, 80-as évek óta használják a politikusok, first lady-k - legalábbis a nyugati országokban. Gondoljunk csak a kemény Margaret Thatcherre vagy a mindig decens néhai Diana hercegnőre, vagy az emberjogi ügyvéd Amal Clooney-ra! A hazai politikai elit sajnos még mindig nem sokat ad arra, hogyan jelenik meg a nyilvánosság előtt, mit kommunikál öltözékével. Jó ötleteket a modern power dressinghez számos filmsorozatból is meríthetünk, például ha megfigyeljük a Suits Jessicáját, vagy a House of Cards Claire Underwoodját, akik mindig makulátlan összeállításokban járnak.

pd_3.jpg

Mit érdemes viselni, illetve mire figyeljünk, ha szeretnénk, hogy komolyan vegyenek bennünket?

Az egyik legalapvetőbb ruhadarab az irodai öltözködésben a blézer. Válasszunk legalább egy jól szabott, karcsúsított, jó minőségű fekete vagy sötétkék darabot. Ne sajnáljuk az időt és energiát arra, hogy megtaláljuk az igazit, mert ha egyszer megvan, hálásak leszünk, hogy bármikor előkaphatjuk. Természetesen minél több - akár mintás és színes - van belőle, annál jobban tudjuk kombinálni a ruhatárunkat. 

Építsük fel az irodai gardróbunkat olyan alapdarabokból, mint a karcsúsított ruha, a térdig, vagy kicsivel az alá érő ceruza szoknya, pantalló és pár csinos vékony pulóver. Ezeket kedvünk, alkalom és időjárás szerint variálhatjuk. Játékosságot színekkel és olyan egyszerű mintákkal csempészhetünk az összeállításunkba, mint a csíkos,a pöttyös, vagy a tyúkláb.

pd11.jpg

Ügyeljünk arra, hogy a ruhánk pontosan a saját méretünk és ránk szabott legyen, azaz hangsúlyozza alakunk előnyös részeit. Ha találunk valamit, amibe beleszeretünk, de nem passzol tökéletesen, vigyük el egy szabóhoz!

Egy karcsúsított, ing fazonú blúz mindig jolly joker! Választhatunk kicsit nőiesebb, nyakban masnival záródó, vagy más izgalmasabb megoldású darabot is, vagy ha épp nem vagyunk blúzos hangulatban, akkor egy egyszerű, nem túl mélyen dekoltált topot is vehetünk a blézer alá.  pd13.jpg

Válasszunk magas minőségű szövetekből készült darabokat, mint a selyem, kasmír, gyapjú. Mindig kifizetődő, hiszen ezek sokkal tovább tartanak, így kevesebb időt kell vásárlással töltenünk.

A megjelenésünket szolid, finom ékszerekkel, sálakkal egészítsük ki, például gyöngy fülbevalóval, vékony nyaklánccal. A nagy fülbevalókat és statement nyakékeket inkább tartogassuk az esti, informális programokra.

Egy klasszikus fekete magas sarkú cipő tartást és önbizalmat ad. Természetesen nem mindegy, mekkora sarkakon tipegünk, a túl magas cipővel épp ellenkező hatást érhetünk el. Ha inkább a laposra szavazunk, akkor válasszunk egy maszkulin oxford fazont vagy egy hegyes orrú loafert. 

Sok sikert a munkában!

 

Hamis luxus - márka mindenáron?

Amikor női magazinokat lapozgatok,magával ragad a képi világ, és természetesen a sok gyönyörű ruha, táska, ékszer. Vágyom rájuk, és néha úgy érzem, hogy nem lehet teljes az életem egy Burberry trenchcoat nélkül. Rengetegen vagyunk ezzel így, és sajnos sok az olyan lány, nő, férfi, aki anyagi korlátai miatt arra "vetemedik", hogy egy hamisítványt vásároljon. Mert kell az életérzés, kell az a logó, kell a státuszszimbólum bármi áron. De tudja-e ugyanazt az örömet adni egy rojtosodó szélű Louis Vuitton táska, mint egy kézzel készített, gyönyörűen megmunkált eredeti darab? Egész biztosan nem.

fake-fashion-chanel-bag-conterfeit-fashion.jpg

Legtöbben úgy gondolják, hogy azzal, ha megvesznek egy eredetinek tűnő táskát, napszemüveget, akkor azzal kapnak egy szeletet a luxus világából, és többnek, jobbnak látszanak. Pedig a jó stílus nem egy látványosan elhelyezett logón múlik, sőt! Rövid ideig ugyan jó vásárnak tűnhet egy olcsó hamisítvány, de valójában nagy árat fizetünk vele. Az csupán egy dolog, hogy ezek általában hamar tönkremennek, és már eleve "ordít" róluk, hogy csak olcsó másolatok, de sokan bele sem gondolnak, hogy ezzel a bűnözést támogatják. A hamisítás ugyanis a világ legjobban jövedelmező iparága, aminek mindenki részese, aki utánzatot vásárol. Akkor is jó szívvel megvennénk ezeket a holmikat, ha belegondolunk, milyen sokan dolgoztatnak gyerekekkel, éhbérért? 

Míg Magyarországon nincs semmilyen következménye annak, ha valaki hamisított holmikban jár, addig Franciaországban bármilyen hamis termék vásárlása és viselése bűncselekménynek számít. Akár ezer euróra is megbüntethetik azt, akit replika vásárlásán érnek! Magam is bűnnek tartom, hiszen a divatházak, tervezők rengeteg munkát, pénzt és energiát fektetnek egy-egy ikonikus darab elkészülésébe, promóciójába és árusításába, amit a hamisítók nemes egyszerűséggel ellopnak.
screen-shot-2010-09-26-at-7-51-57-pm.png
 
Természetesen hamisítvány és hamisítvány között óriási különbségek lehetnek, sok a döbbenetesen eredetinek tűnő másolat. Hogyan ismerhetjük fel őket?  A replikák kidolgozása általában meg sem közelíti az eredeti luxustermékét. Legtöbb esetben műbőrből készülnek, a varrás nem elég sűrű, a zipzár műanyag, vagy akadozik. Emellett az ár is árulkodó lehet, senki ne higgye, hogy 30.000 Ft-ért Louis Vuitton táskát kaphat! Legjobb, ha csak megbízható helyen, márkaboltban vagy multibrand áruházban vásárolunk, ahol szakképzett eladók segítenek a választásban.
 
Mindent összevetve hamisítványt viselni egyszerűen ciki. Inkább vegyük meg mindenből a legjobbat, amit még meg tudunk fizetni, vagy spóroljunk álmaink táskájára, cipőjére! Higgyük el, sokkal jobb és stílusosabb egy magas minőségű, nem luxusmárka termékét magunkénak tudni, mint egy hamisítvánnyal nevetségessé válni és a bűnözést támogatni.
 
Képek forrása: The Purple Velvet, Fashion Fauna

Gardróbrendezés felsőfokon

Régóta álmodozom egy hatalmas gardróbszobáról, gyönyörű szőnyeggel és fésülködőasztallal. Igazán szerencsés, akinek ez megadatott, de azoknak, akiknek egyelőre egy szekrényt kell átlátniuk, mint nekem, még jobban meg kell tanulniuk tökéletesen rendszerezni.

A jól működő ruhásszekrény kialakítása időigényes feladat, de minden fáradtságot megér, ha reggelente nem kell hosszú perceket azzal tölteni, hogy kiválasszuk a megfelelő öltözékünk aznapra. Szinte elképzelhetetlennek hangzik, pedig nem az, vannak ugyanis olyan trükkök és rendszerezési módszerek, amikkel ez lehetséges.

gardrob2_1.jpg

Első és legfontosabb lépés a szelektálás. Mi, nők, hajlamosak vagyunk érzelmileg kötődni a ruháinkhoz - ahhoz, amiben először randevúztunk, amit a spanyol tengerparti nyaraláson vettünk, amit féláron sikerült megszereznünk és még sorolhatnám. Néha azonban kegyetlennek kell lenni, és megválni a felesleges daraboktól, hiszen csak a helyet foglalják. Ez számomra is nehéz feladat, de miután egyre gyakrabban csinálom, már sokkal könnyebben megy. Tényleg csak gyakorlás kérdése!

Ha a szelektálás megvan, akkor jöhet a rendezés.

Amit érdemes összehajtva tárolni: pólók, sportruházat, farmerek, kötött holmik.

Arra ügyeljünk, hogy a vastagabb és a vékonyabb felsőrészeket külön tegyük, mert a kötött pulóverek között nagyon el tudnak bújni a kisebb topok, így gyakran meg is feledkezünk róluk. A választás megkönnyítéséért színek szerint rendezzük őket, sötéttől a világos felé haladva.

Amit lógassunk inkább: szövetnadrágok, szoknyák, ruhák, blúzok, blézerek, kabátok.

Szerezzünk be elegendő egyforma vállfát, így a szekrény képe sokkal egységesebb és szebb lesz. Az egyik legfontosabb tapasztalatom az, hogy minél több holmit tárolunk vállfán, annál jobb, mert egész egyszerűen szem előtt vannak, nem tűnnek el a süllyesztőben. 

gardrob3.jpg

Jó ötlet, ha már van néhány jól bevált összeállításunk, akkor azokat a darabokat egymás mellett tároljuk. Így csak ki kell kapni a szekrényből a komplett szettet, és már indulhatunk is. Érdemes egy kis időt arra is szánni, hogy ezekről fotót készítsünk, amit elő lehet venni, ha netán mégsem tartanánk annyira a rendet, és inspirációra lenne szükségünk.

Másik jó rendszerezési szempont, ha egymás mellett lógatjuk be a szoknyákat, blúzokat, blézereket, nadrágokat és így tovább. Sokkal szebb és rendezettebb lesz az összhatás és könnyebb a választás. Ezt még azzal is fokozhatjuk, hogy kategórián belül színek szerint csoportosítunk. 

Legtöbben megfeledkezünk az ajtó belső oldaláról, pedig jól kihasználható felület. Néhány akasztó segítségével tárolhatjuk itt az öveket, sálakat fellógatva. Természetesen, ha van kihúzható fiókunk, ezeket akár kis rekeszes rendszerezőbe is tehetjük összetekerve.

A szekrény alja kiváló a cipők, táskák számára. Ezeket legjobb, ha kitömve tároljuk, így nem vesztik el formájukat, és így tovább örvendeztethetnek meg bennünket. A cipőket tároljuk olyan rekeszekben, amiknek nyitott a vége és láthatjuk mi van benne, vagy zárt doboznál ragasszuk a fotóját a dobozra, így sokkal könnyebben megtaláljuk, ha rohanásban vagyunk.

 

Képek forrása: Pinterest

süti beállítások módosítása