Városi tengerészek

2017. május 10. - Pálosi Márta

Ha van olyan minta, amit egyszerűen nem tudok megunni, akkor az a csíkos, leginkább a tengerészcsíkos. A ruhatáramban mindig van legalább 3-4 ilyen felső - vastagabb, vékonyabb, rövid ujjú, hosszú ujjú. Nem véletlen, hiszen friss, játékos, és nagyon jól kombinálható, legyen szó sportos vagy elegáns, városi vagy vízparti viseletről. Gyakorlatilag bármilyen alkalomra ajánlom! 

A tengerészcsíkos, vagy hivatalos nevén breton pulóver eredetileg a francia haditengerészet hivatalos egyenruhája volt az 1800-as években, és Bretagne tartományról kapta a nevét, amelynek zászlójában szintén megjelennek a csíkok. A divat világába Coco Chanelnek köszönhetően tette be a lábát, akinek annyira megtetszett ez a viselet, amikor Bretagne-ban járt, hogy nem tudta a fejéből kiverni, és belecsempészte az 1917-es tengerparti kollekciójába.

Szerencsére a breton stílust a divatházak máig sem engedték el, így minden évben széles kínálatból szemezgethetünk, főként a tavaszi-nyári szezonban. A klasszikus sötétkék-fehér és fekete-fehér kombinációk mellett a piros-fehér csíkozás is gyakran megjelenik.

Érdemes beruházni pár klasszikus csíkos felsőre, ruhára, mert más és más kiegészítőkkel kombinálva ezer arca van, mutatom!

Elegáns: esti kiruccanáshoz

Ha elegánsabb anyagból készül a felső, akkor alkalomra is bátran felvehetjük szoknyával, vagy egy szép palazzo nadrággal, ami most szintén nagyon divatos és stílusos. Színes kiegészítőkkel csavarhatunk egyet a klasszikus megjelenésen.

matroz_4.jpg

 

matroz_11.jpg

Laza: városi sétákhoz, kávézáshoz

Farmerrel, egy chino nadrággal, lapos cipővel és bőrdzsekivel párosítva bármikor stílusosan vághatunk neki a városnak. Hűvösebb időben egy kis kendővel tehetjük egyedibbé a megjelenésünket. Sőt, a katonai vonal is jól áll neki!

matroz_7.jpg

 

matroz_3.jpg

 

matroz_13.jpg

 

matroz_15.jpg

Nyárias: tengerpartra, városi nyaraláshoz

A vakáció a kényelemről szól, de ez nem jelenti azt, hogy a jólöltözöttségről le kellene mondanunk. Egy tengerész póló szalma kiegészítőkkel - kalappal, táskával - vékony nadrággal, shorttal párosítva akár egy tengerparti étteremben is megállja a helyét.

 

matroz_20.jpg

 

matroz_5.jpg

 

matroz_14.jpg

 

Bunda? Botrány!

A szőrme nem újkeletű divathóbort, hiszen már az ősember is hordta, még ha nem is a stílus volt az elsődleges szempontja. Az utóbbi években azonban gyakorlatilag az egyik legnagyobb téli trend, ami nem is csoda, hiszen nőies, elegáns, csodásan meleg és rengeteg színben elérhető. Legyen szó kabátról, mellényről vagy sálról, nem nagyon nyúlhatunk mellé, és egy szép darabbal luxust csempészhetünk a megjelenésünkbe.

bunda4.jpg

Én is imádom a szőrmét, annak ellenére, hogy az első találkozásom vele egyenesen sokkolt. Még most is emlékszem, mikor először láttam egy "néni" nyakában egy rókát, úgy kompletten a fejével és lábbal együtt! Míg azonban nagyanyáink teljes természetességgel viselték a valódi állati szőröket, bokáig érő bundákat, addig ma már sokszor kap megvető tekinteteket - esetleg egy vödör festéket a nyakába - az, aki nem a műszőrmét választja.

Szerencsére már nem feltétlenül kell egy halott állat szemébe néznünk, ha bundával szeretnénk felvértezni magunkat a hideg napokra, de azért sokakban morális kérdést vet fel, hogy valódi legyen-e, vagy mű? A 90-es években valóságos inkvizíció indult a prémek ellen, és olyan szupermodellek kampányoltak meztelenül az műszőrme viselése mellett, mint Cindy Crawford, Christy Turlington vagy Naomi Campbell. Az „Inkább járj meztelenül, mint bundában!” szlogennel a PETA kampánya célba is talált,  a valódi bundák eladása évekre drasztikusan csökkent. Ez azonban nem tartott sokáig, a 2000-es évektől a divatházak újra bátran nyúltak a nerchez és csincsillákhoz, ami ismét fellendítette a piacot.

bunda3.jpg

Hogy melyik a jobb? A vita soha véget nem érő, hiszen időközben kiderült, hogy a műszőrme mégsem annyira környezetkímélő. Bár állatokat nem ölnek hozzá, de előállítása sokkal több energiát igényel, a valódival szemben soha nem bomlik le, és a tisztítása is sokkal jobban károsítja a környezetet. Ezzel szemben a prém természetes anyag, viszont sok kis állat életébe kerül. Ehhez zárójelben hozzá kell tenni, hogy a legtöbb esetben kifejezetten erre a célra tenyésztett példányokról van szó, de ez nem teszi kevéssé fájdalmassá a gondolatot.

bunda5.jpg

Nem marad hát más, tényleg csak a saját lelkiismeretünket kell mérlegre tenni, hiszen hatalmas a kínálat mindkét oldalon. A valódi szőrme gyönyörű és igazi luxus, de ma már sokszor olyan gyönyörű műszőrméket készítenek, amelyek megszólalásig hasonlítanak az eredetiekre, mind küllemre, mind tapintásra. Árban természetesen hatalmas az eltérés, de a bundára vagy sálra, mellényre tekinthetünk úgy, mint egy befektetésre, hiszen egy jól kiválasztott darab egy életen át elkísérhet (hacsak meg nem unjuk :)). 

Képek forrása: Pinterest  

 

The September Issue, a divatbiblia


A szeptember nem csak az iskolásoknak izgalmas hónap, de a divatimádóknak is. Az ősz minden évben az újrakezdést jelenti, hiszen ilyenkor az üzletekben a kis nyári ruhákat, shortokat felváltják az átmeneti kabátok, blúzok, pulóverek, a pántos szandálokat a zárt cipők és csizmák. Ahogy egyre hűvösebbek a napok, egyre  több izgalmasabb kiegészítővel dobhatjuk fel megjelenésünket, kreatívabban játszhatunk a textúrákkal, rétegezéssel.

Szeptemberben tartják a világ legfontosabb divateseményeit, például a New York Fashion Weeket, a Milano Fashion Weeket, de ebben az izgalmas időszakban érkezik a divatlapok alfája és omegája, a kínálatdömpingben utat mutató szeptemberi Vogue is. Az egyébként sem vékonyka magazin ilyenkor kétszeresére, közel 1000 oldalasra duzzad, ami egy komolyabb könyvvel vetekszik, épp ezért semmiképpen sem arra való, hogy a metrón előkapva lapozgassuk.

kendall-jenner-vogue-cover-september-2016.jpg

Kép forrása: Vogue.com

A szeptemberi Vogue egy igazi fashionista számára az egyik legfőbb inspirációs forrás.  Nem véletlen, hogy a divatmárkák PR tanácsadói élet-halál harcot folytatnak azért, hogy termékeik vagy hirdetéseik bekerüljenek, hiszen nem csak presztízskérdésről van szó, de a megjelenés az eladásokat is igencsak fellendíti. Természetesen ez egy mindenki számára előnyös, igazi win-win együttműködés, hiszen a magazin kiadója, a Condé Nast cserébe nagyon szép bevételre tesz szert.

Azt, hogy mekkora a felhajtás a szeptemberi Vogue körül a 2009-es "September issue" című film mutatja be a legjobban. A dokumentumfilm a 2007-es szeptemberi lapszám készítésének folyamatába enged bepillantást és megpróbálja felfedni Anna Wintour, a magazin egyszerre rettegett és csodált főszerkesztőjének titkát. Egy biztos, ami nekünk tömény kikapcsolódást jelenti, az a háttérben a szerkesztőknek sok stresszt, könnyeket és álmatlan órákat. Érdemes megnézni, hogy mennyi munka, amíg összeáll a magazin!

september_issue_ver2_xlg.jpg

Kép forrása: Impawards.com

Természetesen az eladás szempontjából nem mindegy az sem, hogy ki van a címlapon! A Vogue a legismertebb A-listás sztárokat igyekszik becserkészni, az elmúlt években például Beyoncé, Jennifer Lawrence, vagy Halle Berry került rá. Idén a Kardashian család egyik tagját, az üstökösként hasító modell-celebritást, Kendall Jennert érte a megtiszteltetés, hogy a borítóról nézhet ránk.

És hogy tényleg megéri-e megvenni a magazint? Őszinte leszek, senki se számítson arra, hogy ez egy olvasmányos lap tele izgalmas cikkekkel! Egyszerűen nem erről szól, a Vogue tömény divatesszencia, és annak ellenére, hogy a tartalmat 70%-ban hirdetések teszik ki, én imádom! Egy finom csésze kávé mellett órákon át tudom lapozgatni, nézni a gyönyörű képeket és beszívni a papír illatát... 

 

 

Mi van a ruha alatt? Maradjon titok!

Az ember azt gondolná, hogy a fehérnemű magánügy, ami csak az illetékes személyeknek szól, és teljesen egyértelmű, hogy milyen ruha alá milyet választunk. Ilyenkor azonban, mikor nyakunkon a nyár, és ezzel együtt a lenge, áttetsző holmik és az elöl-hátul dekoltált, ujjatlan ruhák és felsők, mindig kibukik, hogy sokaknak ez egyszerűen nem megy. Kilóg, átlátszik, bevág...

Bár ma már rengeteg nagyon szép, variálható pántos melltartó és "láthatatlan" szélű alsó közül válogathatunk, tehát gyakorlatilag mindenféle kivágáshoz, testhez álló ruhához találhatunk megfelelő megoldást, mégis rengeteg szörnyű megoldással találkozhatunk, mintha sokan elfelejtenének otthon tükörbe nézni, mielőtt elindulnak.

bra6.jpg

 Hogy mire gondolok?

Szilikonpánt: Sajnos már lassan két évtizede képtelen kikopni a magyar utcákról. Szívem szerint megbüntetném, de még inkább a Zoolanderben is bemutatott divatbörtönbe zárnám ennek kitalálóját! :) Természetesen hiába áttetsző, látszik, arról nem is beszélve, hogy melegben a bőrhöz tapad. 

Kivillanó pántok: Nem túl szép látvány az sem, ha a trikó alól kikandikál a melltartó pántja, vagy egy nagyobb hátkivágásnál a keresztpánt. Mindig ellenőrizzük magunkat hátulról is a tükörben! 

bra6_1.jpg

Átvillanó bugyi, melltartó: Sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy sötét holmik alá fekete, világoshoz pedig fehér alsóneműt vesznek fel. Ez néha működik, de nagyon sokszor nem. Van sokkal jobb megoldás, ha csak nem az a célunk, hogy mindenkinek megmutassuk, mi van a ruha alatt! Másik gyakori hiba, hogy a csipkés fehérnemű mintázata a szűk felsők, alsók alól átüt.

Nem megfelelő méret: Nem szép látvány a húsba vágó melltartó, ami négy mellett csinál, vagy kihangsúlyozza az esetleges zsírpárnákat, de a túl szoros bugyi sem!

Mi a jó választás?

Nem azt mondom, hogy nyáron semmi alá sem vehetünk színes csipkecsodát, de ilyenkor a legjobb barátunk a testszínű fehérnemű. A legjobb, ha többfélét is beszerzünk belőle, hogy mindig legyen kéznél tiszta. Tudom, hogy nem ez a legszexibb, ami létezik, cserébe a legeslegjobban kihasználható és diszkrét. 

bra4.jpg

Legalább magunknak merjük bevallani a méreteinket! :) A megfelelő méretű melltartó ugyanis, ugye nem kell mondanom, hogy csodákra képes és hatalmas adag önbizalomlöketet adhat? Ha bizonytalanok vagyunk, a legtöbb üzletben szakértői segítséget is kérhetünk, hogy megtaláljuk az igazit.

Válasszunk a kivágásokhoz alkalmazkodó melltartót! Mély hátkivágáshoz hátul keresztpántosat, nagy vállkivágáshoz pánt nélkülit vagy nyakba akasztható pánttal felszereltet, a lényeg, hogy minél diszkrétebb maradjon! A nagyobb fehérnemű boltokban, mint például a Women's Secret vagy az Intimissimi, mindenféle változatot megtalálhatunk az állandó kollekcióban feketében, fehérben és testszínben is. 

bra3.jpg

Ha szűk szoknyát, nadrágot veszünk fel, lézervágott alsóneműt húzzunk alá, aminek nem ütnek át a vonalai, és nem osztják több részre a fenekünket. 

Stílusos nyarat kívánok! ;) 

 

Képek forrása: womenssecret.com, world.intimissimi.com, Pinterest

Power dressing - az öltözködés hatalma

Dress for success, vagyis öltözz úgy, hogy sikeres legyél!

Mert igenis az, hogy milyen ruha van rajtunk, nem csak a hangulatunkat határozza meg, de azt is, hogy mások hogyan állnak hozzánk. 

Ha vezető beosztásban dolgozunk nőként, vagy egyszerűen csak szeretnénk, hogy komolyan vegyenek bennünket egy férfias környezetben, akkor érdemes az öltözködésünkkel is alátámasztani, kifejezni kompetenciánkat, vagyis megfelelő "csomagolást" adni a terméknek. Nem véletlen az sem, hogy erre külön öltözködési irányzat épült, az úgynevezett power dressing. Hogy mit takar ez pontosan? Hát, nem a szuper nőies, habos-babos vonalat, az biztos. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy férfiasan kellene öltöznünk, ha tekintélyt szeretnénk kivívni, de jobb, ha a virágmintát, csipkét és a méretes ékszereket elengedjük, és megbarátkozunk az egyszerű szabásvonalakkal. 

pd6.jpg
A power dressing kialakulásakor az alap az 1920-as években megjelent Chanel kiskosztüm volt, ami még ma is megállja a helyét. Ez a klasszikus egyszerre vonultat fel férfias és nőies elemeket, miközben kifinomult eleganciával ruházza fel viselőjét. Ma már nem feltétlenül kell ragaszkodnunk a kiskosztümhöz, de jó, ha szem előtt tartjuk, hogy üzleti környezetben nem a divat az elsődleges szempont.

Az öltözködésben rejlő erőt már a 70-es, 80-as évek óta használják a politikusok, first lady-k - legalábbis a nyugati országokban. Gondoljunk csak a kemény Margaret Thatcherre vagy a mindig decens néhai Diana hercegnőre, vagy az emberjogi ügyvéd Amal Clooney-ra! A hazai politikai elit sajnos még mindig nem sokat ad arra, hogyan jelenik meg a nyilvánosság előtt, mit kommunikál öltözékével. Jó ötleteket a modern power dressinghez számos filmsorozatból is meríthetünk, például ha megfigyeljük a Suits Jessicáját, vagy a House of Cards Claire Underwoodját, akik mindig makulátlan összeállításokban járnak.

pd_3.jpg

Mit érdemes viselni, illetve mire figyeljünk, ha szeretnénk, hogy komolyan vegyenek bennünket?

Az egyik legalapvetőbb ruhadarab az irodai öltözködésben a blézer. Válasszunk legalább egy jól szabott, karcsúsított, jó minőségű fekete vagy sötétkék darabot. Ne sajnáljuk az időt és energiát arra, hogy megtaláljuk az igazit, mert ha egyszer megvan, hálásak leszünk, hogy bármikor előkaphatjuk. Természetesen minél több - akár mintás és színes - van belőle, annál jobban tudjuk kombinálni a ruhatárunkat. 

Építsük fel az irodai gardróbunkat olyan alapdarabokból, mint a karcsúsított ruha, a térdig, vagy kicsivel az alá érő ceruza szoknya, pantalló és pár csinos vékony pulóver. Ezeket kedvünk, alkalom és időjárás szerint variálhatjuk. Játékosságot színekkel és olyan egyszerű mintákkal csempészhetünk az összeállításunkba, mint a csíkos,a pöttyös, vagy a tyúkláb.

pd11.jpg

Ügyeljünk arra, hogy a ruhánk pontosan a saját méretünk és ránk szabott legyen, azaz hangsúlyozza alakunk előnyös részeit. Ha találunk valamit, amibe beleszeretünk, de nem passzol tökéletesen, vigyük el egy szabóhoz!

Egy karcsúsított, ing fazonú blúz mindig jolly joker! Választhatunk kicsit nőiesebb, nyakban masnival záródó, vagy más izgalmasabb megoldású darabot is, vagy ha épp nem vagyunk blúzos hangulatban, akkor egy egyszerű, nem túl mélyen dekoltált topot is vehetünk a blézer alá.  pd13.jpg

Válasszunk magas minőségű szövetekből készült darabokat, mint a selyem, kasmír, gyapjú. Mindig kifizetődő, hiszen ezek sokkal tovább tartanak, így kevesebb időt kell vásárlással töltenünk.

A megjelenésünket szolid, finom ékszerekkel, sálakkal egészítsük ki, például gyöngy fülbevalóval, vékony nyaklánccal. A nagy fülbevalókat és statement nyakékeket inkább tartogassuk az esti, informális programokra.

Egy klasszikus fekete magas sarkú cipő tartást és önbizalmat ad. Természetesen nem mindegy, mekkora sarkakon tipegünk, a túl magas cipővel épp ellenkező hatást érhetünk el. Ha inkább a laposra szavazunk, akkor válasszunk egy maszkulin oxford fazont vagy egy hegyes orrú loafert. 

Sok sikert a munkában!